Az első ütések
2016 őszén nem akartam elkésni a reggeli értekezletről, ezért nagy sprintet vágtam le, hogy elérjem a villamost. Éppen esett az eső, a cipőm talpa sima volt, és hiába fékeztem, képtelen voltam megállni - nekiestem a villamosnak, bevertem a fejem, térdre zuhantam, a nadrágom kiszakadt. Néztem, ahogy terjed a vérfolt a krémszínű nadrágon, aztán felálltam, és volt annyi erőm, hogy felszálljak a villamosra. Amikor elmúlt a sokk, letaglózott a fájdalom, s kiharaptam a szám. Nem tört el semmim, csak megzúzódott a térdem, egész ősszel és télen sántítottam. Ezzel szinte egy időben gyomorbeteg lettem, kiújult egy bőrbetegségem, és kiderült: nem halogathatom tovább a sérvműtétem. Ja igen - és szerelmi bánatom is volt. De mindez még elviselhető lett volna, ha tudok írni. De nem tudtam. Minden este leültem a gép elé, bekapcsoltam, és vártam, hogy valami eszembe jusson. Kínomban leírtam a nő nevét százszor. Még mindig semmi. Leírtam megint százszor. És akkor rájöttem, hogy meg fogok